25.-26.-27. Fejezet

 

25. Fejezet

 

Kingsley

 

Fordította: Anada

 

– Nem hiszem el, hogy ezt csináljuk! – Tapsolok, és várom, hogy Ryan befejezze a sátor felállítását. Jobb munkát végez, mint gondoltam volna.

Imádok kempingezni. Egész életemben ezt csináltam, de soha senki nem akar velem jönni.

Ma reggel volt a férfi alsóneműs fotózás, és bár engem egy kicsit megzavart a sok dögös srác, akik a forgatáson rohangáltak, Ryan ugyanolyan profi volt, mint mindig. Semmit sem változtatott, amikor egy pasas állt a kamerája előtt, mint amikor egy nő. És azt hiszem, egy kicsit még jobban belezúgtam, amikor ezt láttam.

Ryan a forgatás után meglepett engem egy kempingfelszereléssel teli autóval, és elvitt egy olyan kempingbe, ahová mindig is el akartam menni.

– Mondtam, hogy meg akarom tervezni számodra a tökéletes hétvégét. Gondoltam, hogy ez tetszeni fog.

– Igen, kicsim! Annyira szeretem ezt. Olyan nagyszerű pasi vagy.

Ahogy teljesen felegyenesedik, a nyaka köré fonom a karjaimat, és lábujjhegyre állok, hogy megcsókoljam. Ryan megfogja a csípőmet, és közelebb húz magához. Elmélyíti a csókunkat, hagyja, hogy a nyelve végigsimítson az enyémen.

Halk nyögés hagyja el a torkomat, és csak arra vágyom, hogy behúzzam őt a sátorba. A túrázás és a horgászat várhat... nem igaz?

– Sátor – mormogom két csók között, és próbálom arrafelé terelni.

– Nem – kuncogja. – Már csak néhány órát van világos. Menjünk túrázni! Amint lemegy a nap, úgyis a sátrunkban ragadunk.

– De nekünk csak öt perc kell – duzzogok.

– Adok neked két órát, ha megvárod a túra végét! – Rám vigyorog, és egy hajfürtöt a fülem mögé túr. – Gyerünk, kicsim! Akarok néhány képet csinálni!

– Jó, de jobb, ha lezuhanyozol, mielőtt bemegyünk a sátorba! Tudom, mennyire izzadsz, és nem akarom, hogy az a test a tiszta hálózsákom közelében legyen!

Kikapom a táskámat a kocsiból, berobogok a sátorba, és drámaian becsapom az ajtót... vagyis, tudod, megpróbálom. Elég nehéz drámaian becipzározni egy ajtót. Főleg, ha az anyag beszorul a fogak közé, és úgy kell vele birkóznod, mintha egy bébialigátor próbálna kiszabadulni a markodból.

Ryan szórakozva néz. Látom, ahogy az arca belsejét rágja, hogy ne röhögjön rajtam, amitől csak még dühösebb leszek.

Amint becsukódik az ajtó, levetkőzöm, és felveszek egy sportmelltartót meg egy sportos rövidnadrágot. Lehet, hogy kevesebb bőrt takar, mint egyesek alsóneműje, de ki fog panaszkodni. Azért vettem őket, hogy az őrületbe kergessem a pasimat, és ha nem hajlandó szexelni velem, gondoskodom róla, hogy a túra minden egyes lépését megbánja.

Felhúzom a cipzárat az ajtószárnyon, és figyelelek rá, hogy ne siessek. Tényleg nem akarok itt ragadni, és már kissé lehűltem. Lassan kimászok a sátorból – mert már többször megbotlottam életemben, mint amennyiszer be akartam vallani – a pasimat keresve a környéket fürkészem.

– Mi a fasz ez a ruha? – Ryan szemei gyakorlatilag kiugranak a helyükről.

– Ez a túrázáshoz van. – Elmosolyodok tudván, hogy könyörögni fog, menjünk vissza a sátorba az éjszaka végéig.

– Kicsim, nem ezt kellene felvenned túrázáshoz! Tele leszel rovarcsípésekkel! – Csökkenti a köztünk lévő távolságot.

– Ó, rendben leszek! Csak nem akarod, hogy mások így lássanak! – Elhessegetem az aggodalmát, és felkapom a tornacipőmet.

Amikor lehajolok, hogy felhúzzam és bekössem őket, Ryan hangosan felnyög. Szándékosan háttal állok neki, mert tudom, hogyan kell az őrületbe kergetni az emberemet.

– Kings, minél gyorsabban felhúzod a segged a hegyre, annál hamarabb lesz az enyém a segged – morogja a fülembe, amikor újra felállok. A kezei a derekam köré csúsznak, és szétterülnek a hasamon.

– Ó, tényleg? – Felvonom a szemöldököm, és hátradöntöm a fejemet a mellkasának, hogy fel tudjak kukucskálni rá.

– Nem vagyok benne biztos, hogy képes leszek ellenállni neked, ha így vagy felöltözve.

 

 

– Aú! Még feküdni is fáj! – nyögöm, és próbálok kényelmes pozíciót találni.

– Figyelmeztettelek a bogárcsípésekre, de te nem akartál hallgatni rám!

– Hát, nem számítottam szúnyograjokra, vagy átkozott tűzhangyákra! Annyira fáj és viszket!

– Van egy kis krém a kocsimban. Haza akarsz menni? – int arra, ahol parkol, mintha én nem tudnám.

– Van nálad kábítószer? Most nagyon jól jönne egy kevés belőle.

– Kings! – kuncog, és a fejét ingatja. – Ez csak bogárcsípés. Nem fogsz belehalni! Csak kényelmetlenül fogod érezni magad egy ideig. Rendbe fogsz jönni!

– Nem érzem jól magam, Ryan! Rohadt szörnyen érzem magam!

– Tudom, kicsim! Mi lenne, ha megpróbálnánk aludni egy kicsit, és meglátjuk, hogy érzed magad reggel?

– Azt hittem, hogy adsz nekem kétórányi szex időt? Megígérted!

– Először is, még csak feküdni sem tudsz nyugodtan anélkül, hogy ne nyögnél a fájdalomtól – emeli fel az egyik ujját. – Másodszor, izzadtan másztál be a tiszta hálózsákba, ami ellenkezik a saját szabályaiddal – emeli fel a második ujját is. – Harmadszor, nem hiszem, hogy kényelmes lenne ez a sok kő a sátor alatt. Kicsit aggódom, hogy kidurran a felfújt matrac.

– Rendben –sóhajtok. – De csak azért, mert szerintem most nem nézek ki túl dögösen! – A kócos hajamra és a feldagadt testemre mutatok.

– Te? Pff! Pokolian dögös vagy! – Ryan próbál komoly képet vágni, de ez borzalmasan nem sikerül neki. – Kings, szánalmasan nézel ki! Mit tehetek, hogy minden jobb legyen?

– Csak ölelj át!

– Azt megtehetem. Mindig átölellek.

Felmászik a felfújt matracra, amitől a testem ugrál. Amikor leengedi a felsőtestét az ágyra, én a levegőbe repülök, és hangos nyögéssel a földre pottyanok.

– A francba! Jól vagy? – kap utánam Ryan, hogy visszasegítsen a matracra.

-- Soha többé nem megyek veled kempingezni!

 

 

26. Fejezet

 

Ryan

 

Fordította: Anada

 

– Nem hiszem el, hogy ezt csináljuk! – Kingsley az alsó ajkát rágcsálja, és kicsit szorosabbra húzza a köntösét a nyaka körül.

– Kicsim, számtalanszor láttalak már meztelenül! Most miért borulsz ki?

– Nem tudom! – A levegőbe emeli a karját. – Tudom, hogy ez irracionális! De nem arról vagyok ismert, hogy racionális ember vagyok, Holland!

– Ó, hidd el, tökéletesen tisztában vagyok vele, Carver! – Csökkentem a köztünk lévő távolságot, és a karjaimba vonom. – Mondd el, mit tehetek, hogy jobban ellazulj!

– Te is levetkőzhetnél! – Egy másodpercig sem kellett gondolkodnia. Már a nyelve hegyén volt a válasz, csak arra várt, hogy megkérdezzem.

– Nem! Tudod, milyen furcsa lenne az?

– Miért? Számtalanszor láttalak már meztelenül. Most miért borulsz ki? – utánoz engem, amitől én is kuncogni kezdek.

– Mert guggolni fogok, és kínos pozíciókban mozogni, hogy jó képeket készíthessek rólad. Te pedig gyönyörű pózokban leszel. Ráadásul nem kell meztelenül lenned. Mondtam már, vegyél fel bármit, amiben jól érzed magad.

– Bokszeralsó? Nem lehetsz teljesen felöltözve!

– Rendben! De csak azért, mert szeretlek.

Megdermed, és úgy bámul rám, mintha valami olyat mondtam volna, amire nem számított.

– Szeretsz?

– Persze, hogy szeretlek. Miért tűnsz meglepettnek?

– Mert még sosem mondtuk ki ezeket a szavakat!

– Kings, mi a fenéről beszélsz? – Kissé elhúzódok, hogy morcosan nézhessek rá. – Már gimnazista korunk óta minden nap mondom, hogy szeretlek. Talán még fiatalabb korunktól.

– Igen, de az más volt! – legyint.

– Hogyan?

– Mert nem voltál szerelmes belém! Úgy szerettél, mint egy barátot.

– Hadd tisztázzam ezt teljesen világosan... – Megvárom, amíg a szemembe néz, mielőtt folytatom. – Egészen biztos vagyok benne, hogy azóta szeretlek így, amióta azt mondom neked, hogy szeretlek. Már nagyon régóta szerelmes vagyok beléd, Kingsley Bethel Carver!

– Tényleg? – A szemei megtelnek könnyel, én pedig nem tudom megállni, hogy ne mosolyodjak el. Kibaszottul őrült, de az enyém, és soha nem fogom feladni.

– Igen.

– Én is szeretlek, Ry-Guy!

Eltart pár percig, mire abbahagyjuk a hancúrozást, és végre visszatérünk ahhoz, amiért ebben a stúdióban vagyunk.

Ezt a helyet Emerson néhány másik környékbeli fotóssal osztja meg. Az épületben több helyiség van kialakítva, amelyek tökéletesek egy boudoir fotózáshoz.

Az ablakokon még speciális világítás is van, hogy tökéletes mennyiségű besütő napfényt szimulálva, sziluettet kapjunk. Ezzel minden napszakban gyönyörű eredményeket kapunk.

– Készen állsz? – suttogom, miközben a kezemet nyújtom felé.

– Azt hittem, te is levetkőzöl! – Felvonja a szemöldökét, mielőtt lassan kigombolja az ingem gombjait.

– Azt mondtam, ing nélkül.

– Azt mondtad, hogy csak bokszeralsó – javít ki.

– Pontosan. Az még mindig nem meztelen.

– Még mindig jobb, mint csak ing nélkül. – Rám mosolyog, mielőtt lelöki a vállamról az ingemet, és hagyja, hogy a padlóra hulljon. Amint a farmerem is csatlakozik a többi ruhához a kupacban, újra fotós üzemmódba kapcsolok. Ha hagyom, hogy Kingsley folyton elterelje a figyelmemet, sosem fogunk végezni.

– Azt akarom, hogy ülj erre a székre, és engedd le a köntösöd, hogy szabadon legyenek a vállaid.

Elhelyezkedik, de látszik, hogy kicsit kényelmetlenül érzi magát. Viccelődnöm kell, hogy megnyugtassam.

– Mi a közös a kullancsban és az Eiffel-toronyban?

– Nem tudom, micsoda?

– Mindkettő párizsi helyszín[1]. – Elvigyorodok, amikor hangosan felnyög, és hagyja, hogy a feje hátraessen. Beletúr a hajába, én pedig azt mondom neki, hogy ne mozduljon. Csinálok néhány képet, és rájövök, hogy Kingsley milyen gyönyörű valójában. Hosszú lábait bokánál keresztbe teszi, és láthatóan kicsit ellazul.

– Csak huszonöt betűt ismerek az ábécéből. Az Y-t nem ismerem.

– Ryan, hagyd abba! – neveti el magát, az arca ragyog.

Megörökítem a pillanatot, imádom a felvételeket, amelyeket róla készítek.

– Menjünk át az öblös ablakhoz. Levehetjük a köntöst?

– Levennéd a bokszeralsódat? – Az alsó ajkát rágcsálja.

– Rendben, de nincs érintés! Soha nem fejezzük be, ha hozzám érsz.

– Megegyeztünk!

Egymásra szegezzük a tekintetünket, miközben ő ledobja a köntösét, én pedig a többi ruhámhoz dobom a bokszeremet is.

Kingsley csak egy pár magassarkút visel, amikor eligazítom az ablakban. Hanyatt fekszik, egyik térdét felhúzza, a másik lábát pedig a falnak dönti. Megmutatom neki, hogyan vesse át a karját a mellkasán, hogy eltakarja a melleit, és hogyan görbítse a hátát.

Csinálok néhány képet, mielőtt néhány apró kiigazítást végzek. Tudom, hogy a végén több képet fogok készíteni, mint bármelyik eddigi fotózásomon. Nem tudom abbahagyni a kattintgatást, amikor erről a nőről van szó.

Úgy mozdítom Kingsley-t, hogy mindkét térdét behajlítva üljön. Ívbe hajol a háta, és a plafont nézi. A haja laza hullámokban omlik le a hátán. Lélegzetelállító. Nem tudom abbahagyni a bámulását. Ő az a nő, akivel le akarom élni az életem hátralévő részét.

 

---

[1] Szójáték a site/parasite szavakra utalva (magyarul nem igazán adható vissza)

27. Fejezet

 

Kingsley

 

Fordította: Anada

 

Azt hittem, kínos lesz meztelenül pózolni, miközben Ryan fényképez, de nem az. Szexinek és szabadnak érzem magam. Még nem láttam egyetlen fotót sem, de tudom, hogy mindegyik nagyszerű lesz. Ryan már csak ilyen. Minden, amit lefényképez, gyönyörűnek tűnik.

– Azt hittem, nem indulsz be, miközben ezeket csinálod? – vonom fel a szemöldököm, és egy vigyort villantok felé. A tekintetem a farkára téved, ami határozottan úgy néz ki, mintha beindult volna a fickó.

– Még sosem fotóztam olyan gyönyörű nőt, mint te – a hangja mély és komoly. Felizgat, ahogy így nézem őt. Lassan elveszíti az önuralmát, és ezt utálja.

– Baromság! Csináltál ilyet Kelsey-vel is!

– Nem vagyok szerelmes Kelsey-be! Nem szeretkeztem Kelsey-vel, és nem is akarok... Azt akarom, hogy állj az ablak elé! Emeld az egyik karodat a fejed fölé, a másikat pedig a mellkasodra. Hajlítsd be az egyik térdedet, és tedd keresztbe... így! Tökéletes, kicsim!

A fényképezőgép zárja újra és újra kattan. Ryan körülöttem mozog, és minden porcikájában nagyon profi.

– Szeretnék rólad néhány képet készíteni – suttogom.

Elveszi a fényképezőgépet az arca elől. Néhány másodpercig bámul rám, mielőtt bármit is mondana.

– Miért?

– Kapni fogsz egy albumot. Én is akarok egyet!

Egy pillanatig még bámul rám, mielőtt bólint. Megdöbbenek, hogy nem vitatkozik velem, vagy próbál lebeszélni róla.

– Oké. Csináljuk!

Átadja a kamerát, és átveszi a helyemet a fal előtt. Egyik kezét a farkára helyezi, a másikat pedig a fejére. Tökéletes. Az a fajta férfi, akiről minden nő álmodik. El sem hiszem, hogy teljesen az enyém.

Miután csinálok néhány fotót, megfordul, és a fenekének csodálatos látványával jutalmaz meg. Az ablakredőnyökön beáramló fény, csíkos hatást kelt rajta.

Amikor végeztem ezzel a pózzal, átvezet az ágyhoz, és különböző pozíciókba helyez. Majdnem húsz percbe telik, mire visszaadja nekem a fényképezőgépet.

Annyira szórakoztató róla képeket készíteni. Ryan tudja, hogyan kell pózolni. Pontosan tudja, mi fog jól mutatni egy képen. Szuperül megkönnyíti a munkámat.

– Szeretném felállítani az állványt, és készíteni néhány közös képet magunkról! – Ryan halk hangja vágyat sugároz felém.

Alig várom, hogy hazaérjünk, hogy ne kelljen tovább aggódnunk a pózok és a felvételek miatt, hanem csak élvezzük egymást.

Miután a kamera felkerült az állványra, Ryan egy téglafal elé állít, szemben a kamerával. A kezemet a fejem fölé emeli, és a kezembe adja a távirányítót. Eltűnik a kamera mögött, hogy ellenőrizze a felvételt, mielőtt egy kicsit közelebb hozza. Mögém lép, és térdre ereszkedik. Hátulról átölel, hatalmas kezeit a medencém fölött keresztezi.

– Nyomd meg a gombot, kicsim! – Lágy csókot nyom mindkét farpofámra. Aztán gyengéden beleharap a fenekembe, és én felsikítok.

Ryan teljesen felegyenegyedik, és a karjába ránt. Felhúzza a combomat, és megmarkolja a fenekemet. A másik karját a hátam köré fonja, és azt mondja, hogy simogassam meg az állát. Vagy tucatszor megnyomom a gombot. Csak remélem, hogy nem fogy el a memória a fényképezőgép kártyáján.

Beledugja a nyelvét a számba, és én elveszítem az önuralmamat. Most már csak lenyomva tartom az exponálógombot, teljesen elfelejtve, hogy hol vagyunk, vagy mit csinálunk. Ennyit arról, hogy nem érünk egymáshoz.

Ryan elhúzódik tőlem, és a fényképezőgéppel babrál. Kissé megingok, megrészegülve az érintésétől és a csókjaitól. Mögém lép, és a kezeimet a csípőmre helyezi. Lesöpri a hajamat a vállamról, és oldalra dönti a fejemet. Megfogja a melleimet, és azt mondja, hogy csukjam be a szemem, és tartsam nyitva az ajkaimat. Megcsipkedi a mellbimbóimat, mielőtt újra megfogná őket. Ajkai a nyakamhoz nyomódnak.

– Van nálad csipkés tanga? – mormogja a bőrömre.

Bólintok, képtelen vagyok megszólalni. Még sosem éreztem magam ennyire megrészegülve egy férfitól. Esküszöm, most bármit megtennék, amit csak kér tőlem.

– Menj, vedd fel, kicsim!

A táskámhoz sétálok, megkeresem a fekete csipkét, és felhúzom. Ryanre szegezve a tekintetem, nézem, ahogy a markába fogja az erekcióját, és többször végigsimít rajta.

– Erről akarok egy képet – mondom reszelős hangon, miközben rá mutatok.

Megdermed, a kezéről rám, majd vissza pillant. Vigyor húzódik az ajkai sarkára.

– Amikor végeztem veled!

Maga elé pozícionál, és a mellkasára teszi a kezemet. Ryan a tangám alá csúsztatja a kezét, és végigsimít a fenekemen.

– Van még egy pózom, aztán azt csinálhatunk, amit csak akarsz.

– Oké – suttogom, és felnézek rá. Imádom, ahogy átveszi az irányítást és irányítja, ami történik.

A falnak dönt, és felemel a földről. A lábaimat a dereka köré fonom, keresztezve a bokáimat a feneke fölött. A hideg téglához szorít, és megcsókol.

A zaj, amit a fényképező zára minden egyes felvétel készítésekor ad, háttérzajjá válik. Már alig veszem észre.

– Teljesen a tiéd vagyok, kicsim! Hol akarsz engem?

– Az ágyon.

Ezúttal követi a parancsomat. Hagyja, hogy pontosan utasítsam, hogyan szeretném, hogy pózoljon. Nem vitatkozik velem, nem tagadja meg, vagy mondja azt, hogy ez egy hülye póz. Hagyja, hogy utasítgassam, és csak mosolyog.

Az ágyra fektetem, és a derekára ülök. Kezemet a mellkasára helyezem, meggörbítem a hátam, és hagyom, hogy a hajam leomoljon mögöttem. Átadom neki a távirányítót, és hagyom, hogy ő irányítsa a zárat.

– Tedd hátra a kezeidet, és fogd meg a bokádat, feszítsd meg a hátad – mondja rekedten.

– Azt hittem, ezt én irányítom!

– Így volt, de gyönyörű vagy, kicsim! Ezt örökre meg akarom örökíteni!

Vitatkozni akarok, de ugyanezt érzem. Alig várom, hogy lássam, milyenek lesznek ezek a fotók. Szeretnék egy fotóalbumot, amit bármikor átlapozhatok, amikor csak akarom.

Miután meg vagyok elégedve a pózokkal, figyelmemet az alattam lévő meztelen férfira fordítom. A kezeit összekulcsolja a feje alatt, és úgy bámul rám, mintha én lennék számára a legfontosabb dolog a világon.

Felkapom a másik fényképezőgépet a kisasztalról, és megörökítem, ahogyan engem néz. Tudom, hogy valószínűleg ez lesz az egyik kedvenc fotóm.

– Szóval... ki kell mosnod ezeket az ágyneműket? – Az ujjamal egy hajtincset csavargatok.

– Ja. Több garnitúránk is van. Aztán fizetünk egy cégnek, hogy mossa ki őket.

– Szóval, összekoszolhatjuk, amennyire csak akarjuk?

– Nem. Nem biztos, hogy tetszene nekik, ha véres vagy csokis lenne. Azokat a foltokat valószínűleg nehéz lenne kiszedni. – Annyira igyekszik komoly arccal mondani, de elkapom az ajkai rándulását.

Nem válaszolok. Ehelyett elég magasra ülök, hogy a kemény farkát a résemhez igazítsam, és leereszkedek rá. Szégyentelenül felnyögök.

Egész este csak arra gondoltam, hogy mennyire szeretném őt magamban érezni.

– Kicsim! – nyögi Ryan, és erősen megmarkolja a csípőmet. – Nincs nálam óvszer!

– Nem érdekel! – Forgatom a csípőmet, amitől a szemei befordulnak. – Fogamzásgátlót szedek. Tudom, hogy mindketten tiszták vagyunk.

– Bassza meg... szeretlek! – Mozdulatlanul tart, és olyan erősen hatol belém, ahogy csak képes.

– Én is szeretlek – zihálom, alig tudok teljes levegőt beszívni.

Megragadom a kamera távirányítóját, ami még mindig az állványon van, és megnyomom a gombot. Fogalmam sincs, milyenek lesznek ezek a képek, de akarom őket. Az összeset.

Ryan kihúzza magát, és az ágyra helyez maga mellé. Segít négykézlábra állni, és megnyomja a derekamat, hogy minél jobban ívbe hajoljak. Mögém helyezkedik, és a csípőmbe fúrja az ujjait. Ugyanabban a pillanatban hatol belém, amikor megnyomva a gombot, egy újabb képet készítek.

A mozdulatai szaggatottak. Az egész este egy kínzó előjáték volt. Tudom, hogy egyikünk sem fog sokáig kitartani. Ryan köröz a csípőjével, és pont a megfelelő helyen ütközik belém. Amikor megint ezt csinálja, átbillenek a határon, áthullámzik rajtam az orgazmusom. Néhány mély lökéssel később Ryan is követ. Belém élvez, mielőtt homlokát a hátamra ejti, és átkarolja a derekamat.

Oldalra gurul, és magával ragad engem is. Nem tudom visszatartani a felcsattanó nevetésem.

– Elhoztad a laptopodat? – kukucskálok rá a vállam fölött.

Ryan szeme csukva van, és olyan békésnek és gondtalannak tűnik. Imádom látni ezt az oldalát.

– Persze, elhoztam a laptopomat.

– Megnézhetjük a képeket?

– Mi lenne, ha hazamennénk, lefeküdnénk az ágyunkba, és ott néznénk meg őket? Fáradt vagyok, és van egy olyan érzésem, hogy ha ezeket nézegetjük, az egy második körhöz vezet. A második kör után nem akarok hazavezetni. El fogok aludni.

– Olyan öregember vagy!

– Hé, jobb, ha vigyázol, kicsim! Idősebb vagy nálam! – Megcsapom a mellkasát. Elkapja a kezemet, és a szájához viszi, lágy csókokat nyomva minden egyes ujjra. – Öltöztesd fel azt a szexi segged, és menjünk haza!

A főiskola óta együtt élek Ryannel, és mindig is úgy emlegettük, hogy otthon, de most, hogy együtt járunk, ez másnak tűnik. Amikor azt mondja, otthon, többnek érzem. Nem tudom pontosan megmagyarázni, de olyan, mintha a közös jövőnkről beszélne. És nem tudom abbahagyni a mosolygást, amikor arra gondolok, hogy mit hoz nekünk a jövő.